
2023 Repcére vándorlás
Share
Idén a vándorlás előtt elég sok csapadék esett. Nem szoktunk aggódni ez miatt, mivel traktorral vontatjuk a konténereket. Szállítani így sokkal könnyebb és nehezebb útszakaszokon is lazán helyt áll. De most a repcetábla közelében, egyetlenegy ponton beszakadt a föld és a konténer hátsó kereke elsüllyedt. A laza talaj miatt így veszélybe került a traktor is, nehogy a végén saját magát a földbe ássa.
"Ahol nagy a szükség, közel a segítség."- tartja a mondás. Barátaink is ezen a napon vándoroltak traktorral a közelben, ezért el tudtak jönni és segítettek kihúzni a konténert.
Minden jó, ha a vége jó! Sikerült kihúzni két traktorral a pótkocsit és a méhek "házikója" már a helyén áll. Most a méhek szabadon repülhetnek és ízlelhetik a zamatos repcét eső utáni, friss tavaszi levegőben.
Reméljük, szépen hordanak nektárt majd a szorgos bogárkáink és ti is élvezhetitek majd az idei repcemézünket. 🐝🧡